Szimonov: Várj reám ...
"Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
õszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tûz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell…
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jóbarát már egy se vár–
…szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
"Szerencsés legény".
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklõ csatán,
s te mentettél meg, de hogy ?
Egyszerû titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott."
