"Elengedtelek...
mint fényt a csillagok,
s nem tudlak követni, mert erõm elhagyott.
Úgy engedtelek el...
mint csend a sóhajom,
könnyekbe fojtottan, tûzpiros hajnalon.
.
.
.
.
Elengedtelek...
mint éjszakát a csend,
hogy elgurult gyöngyként csillogjon a rend.
Kérlek hát ne félj...!
van még ki Rád vigyáz,
hiszen csak én engedtelek el... senki más."
(Nagy Ilona)
